FELHÍVÁS!


Tisztelt Szülők! Tisztelt Kollégák!

 

Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter úr a mai Kormányinfón tájékoztatást adott a védekezés következő lépéseiről, mely szerint az általános iskolákban 2021. március 8-tól április 7-ig ismét bevezetésre kerül a digitális oktatás.

 

A mai napon 16 órától intézményünk fenntartója - a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója - rendkívüli online értekezleten tájékoztatta intézményeinek vezetőit az alábbiakról:

 

  • Igazgató Asszony közös gondolkodásra hívja az intézményvezetőket, a pedagógusokat és a szülőket
  • a határozat a holnapi napon jelenik meg, mely szabályozni fogja a tantermen kívüli oktatás rendjét
  • fontosnak tartjuk a szülők megfelelő tájékoztatását
  • fel kell mérnünk a szükséges eszközök rendelkezésre állását, az internetkapcsolat létét
  • tájékozódnunk kell az ügyeletet igénylő gyerekek számáról (indokolt esetben!)
  • az étkezési szolgáltatás igénybevételének lehetősége szintén fennáll (rászorultság esetén, ill. egyéni igények alapján)
  • a gyermekétkeztetést igénybe vevő szülők jelzését 2021. márc. 5. (péntek) 11 óráig kérjük (a Prizma-Junior Zrt. főzőkonyháján - Békés, Jantyik u. 25. alatt - ételhordóban vagy fedeles tárolódobozban történő kiszolgálás mellett)
  • az iskolák fokozott fertőtlenítése, nagytakarítása meg kell történjen
  • a közlekedési alapvizsga határideje nagy valószínűséggel későbbre módosul (márc. 12-ről)

 

A holnapi napon Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató a jogszabály, ill. határozat megjelenése után ismét online értekezleten tájékoztatja intézményeit a legfontosabb tudnivalókról. Ezt követően a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola vezetője az iskola honlapján tájékoztatást nyújt a várhatóan 2021. márc. 8-án (hétfőn) életbe lépő új szabályokról. Kérjük mindenki türelmét és együttműködését!

 

Békés, 2021. márc. 4.

Tisztelettel:

Deákné Domonkos Julianna
intézményvezető