Dr. Hepp Ferenc

Iskolánk névadója:
Dr. Hepp Ferenc (1909-1980)

 

Elemi iskola

Hepp Ferenc 1909. november 3-án született Békésen. Édesanyja paraszti, édesapja munkás származású, falusi kelmefestő volt.

Elemi iskoláit Békésen végezte, majd 1920-tól a békési gimnáziumban folytatta középiskolai tanulmányait.

Középiskola


1919-ben meghalt az édesapja, édesanyja egészségi állapota is megromlott, ezért néhány évi tanulás után abba kellett hagynia a gimnáziumot. Kitanulta a kelmefestő szakmát.

1927-ben újra kezdte gimnáziumi tanulmányait. Minden iránt érdeklődött. Rendkívüli képességeire, nyelvérzékére, szorgalmára tanárai is felfigyeltek. Már ekkor a sport szerelmese volt. Aktívan atlétizált és kosarazott.. Kiváló sporteredményeivel hírnevet szerzett iskolájának.

Főiskola


18 éves volt, amikor meghalt édesanyja. Fiatalon, húgával és dajkájával maradt a "nagy betűs" élet előtt.

1930-ban kiváló eredménnyel érettségizett. Még ebben az évben sikeresen felvételizett az egyetem matematika-fizika szakára és a Testnevelési Főiskola (TF) tanári szakára. Anyagi körülményei miatt végül is azért választotta a Testnevelési Főiskolát, mert itt teljes ösztöndíjat, ellátást, kollégiumi elhelyezést és tandíjmentességet biztosítottak számára. Főiskolás évei alatt sokszor vállalt különböző fizikai munkát. Szívesen és önzetlenül segített. Az 1932-33-as mint TF rangelső végezte el.

Külföldi tanulmányok
Végzős hallgató korában érkezett egy svájci egyetem ösztöndíjas pályázata a főiskolára. A pályázatot megnyerve, a genfi Rousseau Intézetben nemzetközi ösztöndíjasként folytatta tanulmányait. A 23 országból érkezett hallgató között is bizonyította tudását, s az egyesült államokbeli Springfilds-i egyetem ösztöndíját rangelsőként nyerte el 1934-ben. A Springfilds-i egyetem kosárlabda csapatának oszlopos tagja volt. Itt ismerkedett meg William Jones-szal, aki később a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség főtitkára lett.

1935-ben került az IOWA egyetemre, ahol sikerrel védte meg doktori disszertációját. Amerikai tanulmányai 1937-ben az University of Southern California-n fejeződtek be.

Magyarországi tevékenység


1937-ben tért haza. Első munkahelye a Testnevelési Főiskola volt. 1941-ig tanársegédként, majd főiskolai tanárként dolgozott. Kosárlabdázást, játékoktatást tanított. Számos tudományos kutatást végzett a sport területén.

Doktori diplomáját itthon nem honosították, ezért újabb doktori disszertáció megírására kötelezték. 1943-ban a Pázmány Péter (mai Eötvös Lóránd) Tudományegyetemen pszichológiából doktorált.

A II. világháborút itthon élte át, részt vett a TF újjáépítési munkájában is. 1947-1951 között a TF igazgatója volt.

A TF-en még tanársegédként ismerkedett meg feleségével, Heinisch Erikával. Nagy szeretettel nevelték gyermekeiket: Erikát, Ferencet, Juditot és Katalint.

1980. november 27-én halt meg Budapesten.

1986-ban, halálának 6. évfordulóján szülővárosának egyik általános iskolájaként intézményünk felvette Dr. Hepp Ferenc nevét.

Munkássága


- 1938-ban jelent meg az első kosárlabda szabálykönyv, amely az ő munkája.
- 1940-től tagja a Nemzetközi Kosárlabda Szövetségnek, a FEBA-nak.
- 1945—1947. között a Testnevelési Tudományos Társaság főtitkára.
- 1946—1957-ig nemzetközi játékvezető.
- 1952-ben többnyelvű sportszótárt szerkesztett. Beszélt angol, francia, orosz, német és spanyol nyelven.
- 1954—1959. között a Testnevelési Tudományos Tanács főtitkáraként kapcsolatot teremtett a nemzetközi és külföldi testnevelési tudományos szervezetekkel.
- 1956-tól alelnöke lett az UNESCO mellett működő Testnevelési Sport Világtanácsnak. E tisztséget 1972-ig látta el.
- Hepp Ferenc nevéhez fűződik a Testnevelési Tudományos Kutató Intézet létrehozásához szükséges feltételek megteremtése. Ennek az intézetnek volt az igazgatója 1959—1969. között.
- 1960—1980. között a FIBA Pénzügyi Bizottságának elnöke.
- Hosszú éveken át töltötte be a Magyar Kosárlabda Szövetség elnöki tisztét, tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak.

 

Iskolánk története

Galériák:

  • Papírgyűjtés
  • Október 23.
  • Hepp Gála

Egyb weboldalaink

Iskolánk Videói

 

Évnyitó 2014:

 

Sportiskola: